Mi a fiatalok nevelésének kulcsa?

2018. augusztus 07., címkék: kolozsvári református kollégium, ábrám tibor, kató béla, tanártalálkozó, kárpát-medencei református középiskolák találkozója, Ábrám Tibor

„Isten az, akire a fiatalok rábízhatják magukat, mert a legtöbbet Ő hozhatja ki belőlük” – mondta Kató Béla erdélyi püspök a Kárpát-medencei református középiskolák huszonharmadik találkozóján. A rendezvénynek a Kolozsvári Református Kollégium adott otthont július 5–8. között: ez idő alatt több, mint kétszázan vettek részt tartalmas beszélgetéseken és programokon.

Diákok adományai is fejlesztik a Kárpát-medencei református oktatást

2018. június 07., címkék: Kárpát-medencei Református Oktatási Alap, kárpát-medencei oktatási alap, Ábrám Tibor, ábrám tibor, református oktatás, adománygyűjtés

Magyar református óvoda indulhat Szabadkán, új iskola épülhet a partiumi Zilahon és új sportpályája lehet a kárpátaljai Nagybereg református Líceumának – ezeket a fejlesztéseket részben a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap támogatásából valósíthatják meg az intézmények. Mindehhez református diákok és tanárok 17 millió forint támogatást gyűjtöttek. A részletekről Ábrám Tiborral, az alap referensével, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnokával beszélgettünk.

Helyzetelemzésre van szükség

2017. május 12., címkék: református oktatás, ábrám tibor, Ábrám Tibor, reformátusok lapja, tananyagfejlesztés, interjú

Korábban hírt adtunk arról, hogy a Zsinati Tanács 2016. december 14-i határozata alapján elindult a református egyház köznevelési intézményrendszere fejlesztési stratégiájának kidolgozása. A gyakorlati tudnivalókról Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnokot, a stratégiai tervezést koordináló csoport vezetőjét kérdeztük.

Indul a református köznevelés-fejlesztési stratégia kidolgozása

2017. április 18., címkék: református oktatás, ábrám tibor, köznevelési stratégia, reformátusok lapja, Ábrám Tibor

Milyen is az Isten szerinti kiválóság? – erre a kérdésre is választ ad írásában Ábrám Tibor. A tiszáninneni főgondnok, iskolaigazgató a református köznevelési intézményrendszer fejlesztését célzó stratégiaalkotási folyamatról ad tájékoztatást írásában, közös gondolkodásra hívva az intézményeket és a fenntartó gyülekezeteket.

Új korszak a református köznevelésben

2015. július 31., címkék: Ábrám Tibor, reformátusok lapja, ábrám tibor, köznevelési pályázat, tehetséggondozás

Intézményfenntartóknak és intézmények konzorciumainak írták ki ez év tavaszán a TÁMOP 3.1.17 jelű, az Egyházi köznevelési intézményrendszer fejlesztése című pályázatot, amely a magyarországi történelmi egyházak oktatási-nevelési intézményrendszere rendszerépítő és szakmai fejlesztési munkájához kínál segítséget. A pályázat új keretet ad a tehetséggondozásnak és az információáramlásnak is – mondja Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok, a projekt szakmai vezetője. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa februári ülésén úgy döntött, hogy teljes intézményrendszerére nézve készíti el a pályázatot.

Ünnep országszerte

2014. augusztus 23., címkék: augusztus 20., ábrám tibor, Miskolc, Ábrám Tibor, virágkarnevál, böjte csaba, bölcskei gusztáv, miskolc

Miskolcon és Debrecenben is ökumenikus alkalmakat tartottak az új kenyér ünnepén, a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai pedig részt vettek a debreceni virágkarneválon.

Vissza és előre – 2012 üzenete

2012. január 03., címkék: 2012, ábrám tibor, körkép, steinbach józsef, huszár pál

Egy új év kezdete egyaránt magában hordozza a visszatekintést és a jövőt is. Összeállításunkban Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke és Huszár Pál, az MRE Zsinatának világi elnöke, valamint Ábrám Tibor, a Tiszáninneni Egyházkerület főgondnoka vet számot az elmúlt esztendővel és mindeközben köszönti 2012-t.

Egyedül a Krisztusból merített erő Isten szerinti

2011. december 23., címkék: Advent 2011, ábrám tibor, karácsony

2011. karácsonyán a Krisztus által az emberek közé jött erőnek a lelke ötvöződjék bennünk a szeretet és a józanság lelkével – írja karácsonyi áhítatában Ábrám Tibor, a tiszáninneni egyházkerület főgondnoka.

A kiengesztelődés hét éve kezdődik

2010. november 18., címkék: zán fábián sándor, Hírek, fazekas sándor, zsinati ülés, ábrám tibor, sdg konferenciatelep, lelkészi nyugdíjellátás, kocsis márta, bellai zoltán, bölcskei gusztáv, zsinat, református világközösség (rev), márkus mihály, futó zoltán

A jövőben a felettes egyházak is jogosítványt kapnak új egyházközség létrehozására – döntött a csütörtökön kezdődő Zsinat. A testület határozott a lelkészi különbözeti és honosító vizsgáról, az egységes lelkészképesítő vizsga rendjéről, elfogadta a Tanulmányi és Teológiai Bizottság javaslatát az egyházi és társadalmi megbékélés folyamatáról, valamint a Zsinat támogatja, egy egységes tanügyi szervezet jöjjön létre. Átalakítás vár a Református Egyház című havilapra, ezentúl egyházi közlöny lesz.

Reményteljes jövő egyházban, gazdaságban és társadalomban

2010. május 09., címkék: lelkész-presbiteri konferencia, csomós józsef, varga mihály, Háttér, jövőkép, Miskolc, ábrám tibor, patkó gyula, bölcskei gusztáv, tiszáninneni egyházkerület, miskolc

  Reményteljes jövő - ezzel a címmel rendezte meg május 8-án a már hagyománnyá vált lelkész-presbiteri konferenciáját a Tiszáninneni Református Egyházkerület, melyre csaknem ezerötszázan gyűltek össze a Miskolci Egyetem Díszaulájában.

Pedagógus konferenciát tartottak Miskolcon

2010. április 13., címkék: tiszáninneni egyházkerület, Háttér, ábrám tibor

Tehetség és Kompetencia – Hatásunk és felelősségünk címmel pedagógus konferenciát rendeztek Miskolcon az egyházkerületi székházban a hétvégén. A konferenciát Ábrám Tibor nyitotta meg.

Elhiszem!

2010. április 01., címkék: erdélyi egyházkerület, Háttér, szerbiai reformátusok (szrke), ábrám tibor, köntös lászló, húsvét

Feltámadás...többször került már szóba baráti beszélgetések alkalmával. "Te ezt tényleg elhiszed?"- kérdezik tőlem ilyenkor hitetlenkedve. "Jézust keresztre feszítették, meghalt, aztán feltámadt? Ugyan már!"- legyintenek és sajnálattal tekintenek rám, a hiszékenyre. Pedig nem érzem magam félrevezetettnek, becsapottnak. Hiszem és vallom, hogy Jézus Krisztus magára vállalta bűneinket és ezzel az áldozatával megmentett. Velem együtt sok millió keresztyén ünnepel most szerte a világban, és ünnepel Köntös László, Csányi Erzsébet, Ábrám Tibor, és Kató Béla. Ők is elhiszik!

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.